HÓ-Fejérke
teljesítménytúra

Bevezető

Sok szeretettel köszöntünk minden túratársunkat a HÓ-Fejérke teljesítménytúránkon. A túrán három féle táv közül lehet választani. A 30 km-es távot 10 óra, a 20 km-es útvonalat 7 óra, míg a 15 km-es utat 4 óra alatt kell végigjárni. Túra közben döntheted el, hogy melyik távot teljesíted! A túra útvonala zömében a Vértesi Tájvédelmi Körzet területén halad, így mindenkit arra kérek. hogy csak az általunk kijelölt, szalagozással is megerősített utakat használja. A "söprű" is ezen halad végig, ezért csak azokon tud segíteni, akik nem térnek erről le. A túra első és utolsó szakasza jelzetlen részeken vezet, itt csak a térkép és az útleírás, valamint a szalagozás segíthet. Itt különösen figyeljetek! Ha elolvastad ezt a kis bevezetőt, akkor indulhatunk.

Útvonalleírás

Söréden a rajthelyről kilépve jobbra indulunk túránkra, majd egyenesen haladunk a Rákóczi utcán a szalagozáson. Ez a szakasz jelzetlen út egészen Csókakőig. Elmegyünk a templom, majd az óvoda mellett, majd egy útszéli keresztnél jobbra fordulunk. A faluból kiérve egy széles szekérúton vezet túránk. Az út ívesen balra kanyarodik, és kedvező látási viszonyok között már megpillanthatjuk túránk egyik fő látnivalóját, a csókakői várat. Elmegyünk egy másik kereszt mellett is. Rövidesen beérünk egy erdőbe, ami a Jordán parkerdő nevet viseli. Itt találunk egy pihenőhelyet esőházzal, focipályával. Ez egyben az 1. ell. pont.

Csókakőn vagyunk már, a Tölgyfa utcán át jutunk a várhoz közelebb. Jobbról mellőzzük a vízművet, majd keresztezzük a jelzést. Az út enyhén megtörik, és a Vértes utca nevet viseli innen. Elérjük az országos Kék-túra jelzéseit, amin jobbra fordulunk, de csak rövid időre, mert a kőbányánál balra térünk a jelzésre (erre van a , is) és ezen a hármas jelzésen felcaplatunk a csókakői várba, ahol a 2. ell. pont tanyázik. Itt elfogyasztjuk a meséből ismert almát, amely talán nem annyira mérges. Vagy talán hiszel a mesékben?

A 15 km-es túrát teljesítők visszamennek a faluba a , elágazásáig, és itt balra fordulva folytatják a túrát a 7. ell. ponthoz!

Innen kétfelé mehettek. Vagy visszamentek a kőbányáig az ismert úton, és ott balra térve a -on indulsz el a Vár-völgyben felfelé. Vagy ha kockáztatóbb típusok vagytok, akkor irány le gatyaféken a vártól északra tartó ösvényen (?), és így is a völgybe juttok. (Nincsen messze a móri kórház. Bocs. De tényleg, ha nagyon csúszik, jeges, akkor érdemesebb körben lemenni.) Így vagy úgy, de leértetek a Vár-völgy sziklákkal tarkított részére. Felérünk egy műúthoz, ami a Határ-nyiladékban vezet, mi ezen jobbra fordulunk. A műút balra fordul, mi egyenesen megyünk tovább a jelzésen. Itt keresztezzük a jelzést. Mellőzzük a jobbról érkező jelzést. Pár száz méter után megérkezünk a Kocsmáros-domb ÉK-i végéhez, ahol a jelzés elágazásában fagyoskodik a 3. ell. pont.

Itt jobbra fordulunk a -en, majd nemsokára balra a -en, és szorgalmasan haladunk lefelé először a Szappanos-, majd az Ugró-völgyben. A völgyből fel-felnézve kisebb barlangokat, sziklaüregeket láthatunk. A 4. ell. pont ebben a völgyben található.

Továbbra is a jelzéseket használjuk. Egyszer csak a jelzés jön szemből, pedig ezt még a legújabb térképek sem jelzik. Itt figyeljünk, mert a széles útról jobbra le kell térni egy keskenyebb ösvényre fenyőfák közé. Ha ezt nem vétjük el, akkor rövidesen feltűnik előttünk Csákberény. A faluban először balra fordulunk a Bajcsy Zs. utcán, majd jobbra a Kossuth utcába. Elhaladunk a templom előtt, és az autóbuszmegállónál elérjük túránk legszerencsésebb pontőreit, akik a vendéglőben (5. ell. pont) múlatják az időt.

A 20 km-es túrát teljesítők innen a sportpálya érintésével mennek a 7. ell. ponthoz.

Innen továbbra is a Kossuth utcán haladunk, majd a jelzés elhagyja a mi utunkat. Mi a , közös jelzésen haladunk egy darabig, érintjük a focipályát, majd csak a marad nekünk. Ezen elindulunk felfelé. Innentől kezdve háromszor is választhattok útvonalat rövid időn belül. Mehettek folyamatosan a -en, ez kevésbé látványos, de nagy hó esetén ez a biztonságosabb. Ha szép kilátópontokat is akartok érinteni, akkor ahol csak lehet (szám szerint háromszor), válasszátok inkább a jelzést. Egyrészt szebb, másrészt a túra útvonala is "hivatalosan" erre megy, de azért nehezebb is. Különösen a harmadik szakasza veszélyesebb jóval a -nél. Előbb, vagy utóbb mindenki a -en találja magát, ahol apránként, de azért biztosan emelkedünk. Elhaladunk egy vadetető mellett, majd a Gémförtés-völgyben találkozunk a jelzéssel, és ezzel együtt közösen ballagunk tovább. Balról még a jelzés is csatlakozik, és így érkezünk meg a romos Maurer-kunyhóhoz. (6. ell. pont). Itt található Magyarország legjobban jelzett fája, összesen 21 turistajelzés található rajta. Ezt egyszer, ha kivágják, megbénul az élet itt!

Innen a jelzés lesz az irányadó, és a Buhin-völgyön tépünk lefelé, hogy jusson még egy kis gesztenyepüré nekünk is. Elérkezünk a , , jelzés elágazásához a Vár-völgybe. Ismerős már? Innen balra, lefelé kell mennünk. A jelzésen bemegyünk Csókakő széléig, de csak addig, ahol a jelzés elindul balra. Ez a Széphegyi út. Itt az Arany-hegy aljában járunk, bal kéz felől sok présház található. Balra indul a jelzés, de ez kit izgat. Mi továbbra is a -en haladunk, míg el nem érünk az Orondi-szőlőhegyhez. Egy öreg szőlőprésnél található a 7. ell. pont. Itt különösen érdemes jóban lenni a pontőrökkel!

Innen jön túránk utolsó, jelzetlen szakasza. Egy nem működő vízcsap után jobbra fordulunk, majd száz méter után egy fém villanyoszlopnál ismételten a jobbos irányt választjuk. Egy széles úton, fasorban megyünk balról egy kőbányát elhagyva a szebb napokat is látott Orondpusztáig. Sajnos itt egy rövid szakasz eléggé "húzós", mert a térképen szereplő utat beszántották. (Ha sáros az idő, érdemes a puszta előtti aszfaltúton balra fordulni, majd jó 1 km után jobbra, így is a rajthelyre jutsz vissza). A pusztát elhagyva egy itatóhoz megyünk, ahol nagyon figyeljünk. Én először egy drótban estem hanyatt, majd jött egy kis láthatatlan vízfolyás, amiben bokáig merültem el. Kiérünk az említett szántóföld szélére egy magaslesnél. Itt a legjobban akkor jártok, ha megcélozzátok a dombtetőt, irányt tartva. Ezen egy fedeles magasles van. Ettől balra húzódik egy kis fasor, aminek a jobb oldalán kell haladnunk Söréd felé. Két kilométer után elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahol már reggel is jártunk. Itt balra kell fordulnunk, majd a faluban ismét. Rövidesen megérkezünk a várva várt célba.

Mindenkinek gratulálunk a teljesítményéhez, szerencsés hazautazást kívánunk!

Nagyon kicsi Kislexikon

  Söréd: A csókakői körjegyzőség társközsége. A XII. században említik először a források: elnevezése személynévből keletkezett magyar névadással. A csókakői váruradalom tartozéka a török kiűzése után Bodajkról igazgatták a XIX. század közepétől népessége stagnál, jelenleg alig haladja meg a 400 főt.
  Csókakő: Ezer lakost számláló település a Csóka-hegy lábánál. A település várromjáról ismert, melynek helyreállítása folyamatban van. A várat a Csákok építették ki a XIII. században, s a XVIII. század közepéig a róla elnevezett váruradalom központja volt. Csókakőn halad át a Kéktúra Vértesben vezető útvonala.
  Csákberény: A Vértes déli lejtőinél, a tájvédelmi körzet határán fekvő község. Gyönyörű környezete más korokban is megtelepedésre ösztökélte az embereket (területén római fürdőépületet tártak fel). A középkorban a Csák nemzetség birtoka volt. A török hódoltság után újratelepülve, a korábban elpusztult Orond helység határát is magába olvasztotta a XVIII. század elején a környék egyik legnagyobb települése volt (ma már csak 1245 lakosa van).

Térképvázlat
Térképvázlat

HÓ-Fejérke
30
HÓ-Fejérke
20
HÓ-Fejérke
15
Nyitva
tartás
Jelzés
az adott pontig:
Táv
(km)
Szint
(m)
Táv
(km)
Szint
(m)
Táv
(km)
Szint
(m)
Söréd, eszresszó (RAJT)0000007.00-9.30-
Jordán parkerdő, esőház (1. ell. pont)3,26603,26603,26607.20-10.30Szalag
Csókakő, vár (2. ell. pont)5,391505,391505,391507.40-11.20Szalag
Vár-völgy, elágazás5,812105,81210vv
Határ-nyiladék, műút6,773106,77310vv
Szakáll-nyiladék, elágazás7,293307,29330vv
elágazás7,733307,73330vv
Kocsmáros-domb, elágazás (3. ell. pont)8,333408,33340vv8.10-12.20
Kató-hegy, elágazás8,923408,92340vv
Ugró-völgy (4. ell. pont)11,7234011,72340vv8.30-13.30
Csákberény, vendéglő (5. ell. pont)14,9635014,96350vv9.00-14.30
Csákberény sportpálya elágazás15,6835015,68350vv
elágazás15,92390vvvv
Kopasz-hegy, elágazás16,36450vvvv
kereszteződés16,88470vvvv
Gémförtés-völgy, elágazás18,64560vvvv
elágazás19,48580vvvv
Maurer-kunyhó, elágazás
(6. ell.pont)
20,04600vvvv9.30-16.10
Buhin-völgy, elágazás20,28600vvvv
Vár-völgy, elágazás21,36600vvvv
Csókakő elágazás22,48600vv6,19150
Arany-hegy elágazás23,92620vv7,63170
Orondi-szőlőhegy, szőlőprés (7. ell. pont)25,9663016,123509,6718010.15-18.10
Orondpuszta27,8066017,9638011,51210Szalag
Söréd, eszpresszó (CÉL)30,4667020,6239014,1722010.15-19.30Szalag

Forrás:HÓ-Fejérke teljesítménytúra igazolófüzet, 2002
 
Velinszky László Általános Iskola Természetjáró Sportcsoportja
Vértes METEOR SE
Fejér Megyei Természetbarát Szövetség